Horváth Lóczi Juditnál jártunk

Kedves Judit, amikor Nálad jártunk az új műtermedben mesélted, hogy bár az év végén átköltöztél, még mindig van mit rendezgetni. Mennyiben más ez a műterem, mint a régebbi lakásműtermed? 

A régi műtermem a lakásunkban nagyon jó menedéket nyújtott, amikor 2011-ben ki kellett költöznünk a Tűzraktérből, mert bezárták. 2016-ban azonban a második fiam megszületése után szűkössé vált a hely és a nyugodt alkotó-idő is minimalizálódott. A végső lökést két nagyméretű szobor elkészítésének terve adta meg, amit a Budapest Art Mentor program első évfolyamának záró kiállítására vártak tőlem. Így tavaly augusztusban kivettem egy műteremlakást, ami olyan ideális feltételekkel rendelkezik, hogy még a tulajdonosa is művészet-szerető, gyűjtő.  Az ősz-tél nagyon sűrű lett, csak arra volt időm, hogy a minden nap szükséges dolgokat átvigyem, mert dolgoznom kellett, illetve igyekeztem a családdal is több időt tölteni.  Januárban viszont lassan elkezdtem megvalósítani álmaim műtermét. Kifestettem az eredetileg nem fehér falakat, lámpát cseréltem, polcokat vittem át és szereltem össze, majd a műtárgyak és alapanyagok, különböző gyűjteményeim következtek (mindenfélét gyűjtök, amiből egyszer még műtárgy lehet). A hetekig tartó cipekedés alatt gyakran mosolyogtam magamban: ahogy lassan, szisztematikusan átcipelem a dolgaimat, mint egy hangya, egyáltalán nem hozom a laza és lézengő művészek attitűdjét. A műterem mostanra lett olyan, amilyet szerettem volna, bár folyton változik. Itt két munkaállásom van a különböző fázisoknak, van tér nagyobb munkák számára, és szépen rendben sorakoznak az anyagok. Van egy kis bepolcozott félszoba is, ahol a kész munkákat tárolom.  Az is nagyon fontos, hogy itt már bátran fogadhatok vendégeket. 

 A költözés mindig nagy erőpróba, közben új munkáid is készülnek, és szülőként is nap-mint nap helyt állsz, marad-e “én időd” ? 

Rátapintottál, ezek a dolgok foglalkoztatnak mostanában, nemcsak mint a napi logisztikai rutin, hanem mint a munkáim inspirációja is. Egy nőnek még ma is nagyon nehéz harmóniát teremteni az anyaság – feleség – művész feladatkörökben, ha mindent jól szeretne csinálni. A család, esősorban a férjem támogatása nélkül nem is menne. Úgyhogy nem kertelek: ez egy nehéz helyzet, de csak magamat okolhatom, én akartam. És őszintén szólva nagyon élvezem. Persze vannak idegőrlő napok, de ha eljutok a műterembe, vagy el tudok menni futni, az igazi én-idő. 

Régebben nyilatkoztad, hogy szeretsz külföldön kiállítani, van-e olyan külföldi művész, akivel szívesen szerepelnél közös kiállításon vagy dolgoznál közös képzőművészeti projekten? 

Mindig érdekes meglesni egy másik országot, ott hogyan fogadják a kortárs művészetet, milyen szokások vannak, mi inspirálja az ottani művészeket. Szeretem ezeket az élményeket átszűrni magamon, a végén mindig alkotás lesz belőle valahogy.  Most alig várom, hogy újra kiállíthassak Márton EnikővelBerlin után ezúttal Budapesten-, aki ugyan magyar, de már régóta Berlinben él, és nagyon inspirál a munkája és a személyisége. (Harmadik kiállítótársunk Bernáth Dániel lesz.) Sok külföldi művész pályáját követem az online felületeken, boldog lennék például egy Wyatt Kahn-nal, vagy Sean Meilak-kal közös kiállítással. Ha lehet elképzelhetetlen távlatokban is gondolkodni, akkor Louise Nevelson lenne az álmom. 

További sok sikert kívánunk Neked és biztosak vagyunk abban, hogy a most még távolinak tűnő céljaid is megvalósulnak a jövőben[Symbol]! 

Látogasson el a https://www.horvathjudit.com/ oldalra, ahol részletesebben tájékozódhat H-L. Judit művészetéről.