VÁNDORLÓ OTTHONUNK

Posted

 A Vándorló Otthonunk című kiállítás 12 művész reflexióin keresztül mutatja be az otthont jelentő fizikai és metafizikai teret, a benne rejlő közösségeket, tradíciókat, történeteket és rituálékat. A kiállított alkotások a művészek által képviselt sokszínű perspektívához hasonlóan többféle médiumot jelenítenek meg, a képzőművészet tradícionális eszközei mellett az alkalmazott művészeteket is behozva a kiállító térbe. Kiállító művészek: DARAB Zsuzsa, GÖNCZ Eliza, JANUSKÓ Klaudia, JÁRAI Anna, NAGY Veronika, NÉNYEI Lujza, NYITRAI Szilvia, SCHMIDT Antal, […]

ART WEEKEND BUDAPEST 2023 – AZ ELSŐ AW ESEMÉNY BUDAPESTEN 

Posted

2023-ban  elindítottuk az Art Weekend Budapest (AWB) fesztivált, amely december első hétvégéjén debütált a fővárosában. Az AWB változatos kiállításokon, tárlatvezetéseken, művészeti túrákon és beszélgetéseken keresztül mutatta be a kultúra iránt érdeklődők számára Budapest izgalmas és sokoldalú kortárs művészeti színtereit. Az első AWB-n összességében 58 programot bonyolítottunk le. 29 helyszínen a kiállításmegnyitók és művészbeszélgetések mellett, 8 útvonalon, naponta 3 időpontban (1 alkalommal angol nyelven) meghirdetett vezetett művészeti sétákon vehettek részt a […]

ART MARKET BUDAPEST 2023

Posted

ÖNKÉNTES PROGRAM ÉS INSIDE ART KONFERENCIA SIKERES LEBONYOLÍTÁSA Az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár 2023. október 19-én 13. alkalommal nyitotta meg kapuit a közönségnek. Közel harminc országból érkezett közel száz kiállító, félszáz szakmai és társasági esemény az Art Market Budapest hagyományos és népszerű eleme az európai művészeti naptárnak, az elmúlt évek kihívásai ellenére megszakítás nélkül eddig 12 alkalommal állt a művészetszerető közönség szolgálatára Az idei vásár kiemelt témája […]

PERSPEKTÍVA

Posted

PERSPEKTÍVA – CZIGÁNY ENIKŐ kiállítása A tárlat 2023. szeptember 15 – október 6. között a Deák Palotában (1052 Budapest, Deák Ferenc utca 15.) volt látogatható. A kiállítás kurátora Boros Lilla volt. ” A mindennapokba merülve hajlamosak vagyunk a saját szemellenzőnk által korlátozva belemerülni a megszokott tevékenységbe a megszokott perspektívákból. Csapdába esni a saját korlátaink közé nem kihívás, inkább komfort, ellenben nézőpontot váltani és rácsodálkozni a világra több oldalról, munka és […]

GWB2023

Posted

Izgalmasan indult az őszi kortárs képzőművészeti szezon. 11 galéria, 41 kiállító művész, 200 műalkotás, 12 vezetett túra és számtalan értékes kapcsolódás a művészettel, a környezetünkkel, embertársainkkal és saját magunkkal – így lehetne a legjobban összefoglalni a 2023-as Gallery Weekend Budapestet. A szeptember harmadik hétvégéjén immár nyolcadik alkalommal megrendezett fesztivál, amely egyben az őszi kortárs művészeti szezon nyitóeseménye is volt, érdeklődők százait szólította meg, és engedett számukra betekintést napjaink izgalmas műalkotásaiba. […]

Beszélgetések a művészetről

Posted

Auguste Rodin: Beszélgetések a művészetről c. könyvének magyarra fordított előszavában Pátzay Pál ezt írja: „Maguk a művészek a legritkább esetben szólalnak meg, mert megbénítja nyelvüket az a közvetlenül a gyakorlatban átélt bizonyosság, hogy a képzőművészetek lényege, vizuális tartalma szavakkal kifejezhetetlen. Így a képzőművészetekről formált köztudat közvetett és kevésbé szakszerű.” (Akadémiai Kiadó, 1988.) A mi mindennapjainkat átszövi a művészet, ezért kíváncsiak lettünk ki-ki hogyan gondolkodik róla. Miért foglalkozik vele? Miért érdekli? […]

Idén is sikeres volt a MÉF

Posted

7. alkalommal került megrendezésre a Műtárgyak Éjszakája Fesztivál jórészt budapesti helyszíneken. Az ArtNesz idén is nagy örömmel segített az önkéntesszervezésben, a támogatói partnermenedzsmentben illetve a rendezvény koordinálásában.

MÉF 2022

Posted

FENNTARTAHATÓSÁG A MŰVÉSZET EREJÉVEL A három napos rendezvény, 2022. május 26-27-28-án zajlott Budapesten, 46 helyszínen. Az érdeklődők 95 program között válogathattak. A rendezvény weboldala: www.mutargyakejszakaja.hu