ADVENT ELSŐ HÉTVÉGÉJÉN IGAZI MŰVÉSZETI CSEMEGÉT KÍNÁL BUDAPEST 

KAPCSOLÓDJ KI MŰVÉSZETTEL!

2025. november 28-30.

Advent első hétvégéjén nem csak a karácsonyi vásárok, hanem a budapesti kortárs művészeti terei is megnyílnak. Az ART WEEKEND BUDAPEST (AWB), az idei év záró művészeti fesztiválja, 2025. november 28-30. között ismét megrendezésre kerül. A harmadik AWB nem csak a művészetkedvelőknek szól, hanem mindenkinek – családoknak, baráti társaságoknak, sőt, akár vállalati közösségeknek is -, akik emlékezetes, értékes, közös élményre vágynak az év végén.

A háromnapos esemény alatt az AWB programhoz csatlakozó kortárs galériák, műtermek és alternatív kiállítóterek nyitva állnak a nagyközönség előtt. A művészetkedvelők egyénileg és szervezett művészeti séták keretében látogathatják meg a kiállításokat. Az ikonikus művészeti séták péntektől vasárnapig, minden nap más-más időpontban és útvonalon indulnak (egy-egy séta hossza 1,5-2 óra). A művészeti séták során a látogatók három-négy egymáshoz közeli kiállításon minitárlatvezetésen vesznek részt. Emellett számos izgalmas program is lesz, Colurful Noise kísérleti filmvetítés, Tattoo Flash Day, és művészetpedagógiai program minden korosztály részére.

Az AWB programjai tökéletes lehetőséget kínálnak arra, hogy kilépjen az év végi rohanásból, és elmerüljön a budapesti művészeti élet színes világában.

A programok ingyenesen látogathatók, regisztrálni ajánlott.

AWB csapata:

HAVASI-KÖHLER SZILVIA
projektkoordinátor és nemzetközi kapcsolatok

JÁRAI ANNA
képzőművész,  Colourful Noise alapító kurátora

NYITRAI SZILVIA alapító
vizuális kommunikáció

ŐRY ESZTER alapító
fesztiválszervezés

BEDE MÁRTA 
PR és kommunikációs szakértő

TÓTH BEATRIX
ügyfélkapcsolati menedzsment

KOVÁCS LUJZA, LÁSZLÓ TAMÁS
Önkéntes koordinátorok

KISS NAGY KAMILLA
Social media

THE FIRST WEEKEND OF ADVENT OFFERS A REAL ART FEAST IN BUDAPEST

TAKE A BREAK AND CHECK OUT SOME ART!

28-30 November 2025

The first weekend of Advent sees not only the opening of the Christmas markets, but also the opening of contemporary art spaces in Budapest. After last year’s success, ART WEEKEND BUDAPEST (AWB), as the closing art festival of the year, among THE SPIDER art events, will be held again on 28-30 of November 2025. The 3rd edition of AWB is not only for art lovers, but for everyone – families, groups of friends and even corporate communities – who want a memorable, valuable, shared experience at the end of the year.

During this 3-day event, contemporary galleries, studios, and alternative exhibition spaces that are part of AWB will be open to the public. Art lovers can visit on their own or as part of an organized art-walks. The iconic art-walks are going to be from Friday to Sunday, at different times and routes each day, and each one will last 1.5 – 2 hours. During the art-walks, visitors will get to visit three or four exhibition spaces that are close to each other. There will also be a variety of exciting programs, such as Colourful Noise, Tattoo Flash Day, and art-educational programs that are suitable for all ages.

AWB’s programmes are the perfect way to escape the end-of-year rush and immerse yourself in the awe-inspiring art scene of Budapest!

All programmes are free but registration is required.

AWB Team:

SZILVIA HAVASI-KÖHLER
Project Coordinator and International Relations

ANNA JÁRAI
Visual Artist, Curator and Founder of Colourful Noise

SZILVIA NYITRAI Founder
Visual Communication

ESZTER ŐRY Founder
Festival Organization

MÁRTA BEDE
PR and communications expert

BEATRIX TÓTH
customer relations management

LUJZA KOVÁCS, TAMÁS LÁSZLÓ
Volunteer coordinators

KAMILLA KISS NAGY
Social media

TÁMOGATÓK I SPONSORS
EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK I COLLABORATING PARTNERS
MÉDIAPARTNEREK I MEDIAPARTNERS
NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI PARTNER I INTERNATIONAL ART PARTNER